Bejegyzések

大阪城 címkéjű bejegyzések megjelenítése

Ōsaka 3. nap - 大阪城

Kép
Ōsaka harmadik napján az Ōsaka-jō (大阪城 ), Japán egyik igen híres várkastélyának megvizsgálását tűztük ki célul, mely meghatározó szerepet játszott az ország XVI. századi történelmében. A várfal egy különleges japán építési technikával készült, melynek során az óriási kőtömböket habarcs, vagy egyéb kötőanyag nélkül helyezték egymásra, a köztük lévő réseket pedig kavicsokkal (kuru ishi, 栗石) töltötték ki. A kötőanyag mellőzése a földrengések okozta pusztítás mérsékletében játszott szerepet, miként a földmozgások során minimális mozgásteret engedett a falaknak, melyek így kevésbé sérültek.  A központi kastély kívülről öt, belülről nyolc szintes, és mintegy 60.000 négyzetméteres terület tartozik hozzá. 1583-ban kezdte el építtetni Toyotomi Hideyosi (豊臣 秀吉) az Azuchi-jō mintájára, de kissé kibővítette annak látványtervét. 1597-ben lelte halálát Hideyosi is, s ez évre készült el a vár is, mely fiára, Toyotomi Hideyori-ra ((豊臣 秀頼)szállt. 1600-ban Tokugawa Ieyasu (徳川 家康) lett a sógun, 16