Ugrás a fő tartalomra

精选博文

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

Fukagawa hachiman matsuri

A Fukagawa hachiman matsuri (深川八幡祭り) egyike Tōkyō legnagyobb fesztiváljainak, mi több az egykori Edo három nagy ünnepének, mely minden három év augusztusában matsuri level 1000 szinten kerül megrendezésre, évente pedig kisebb kiszerelésben is megtekinthető. Mivel a mikoshi-menet a Tomioka Hachiman-szentélyhez (富岡八幡宮), a főváros legnagyobb Hachiman-szentélyéhez kapcsolódik (Kamakurában is meglátogattunk egyet még az év elején), a metrómegállóból ide tettünk egy kitérőt, hogy a mikoshi-parádé előtt kellőképp átszellemüljünk. Az átszellemülésben yakitori és sör is segített. 
Majd átsétáltunk a közelbe a felvonulás helyszínéhez, ahol már melegítettek a tűzöltők, hogy a megfelelő pillanatban ipari keretek közt hűsíthessék a kamisamát. 
A menet mintegy hírnökeként érkezett a pompás Isuzu, mely nem egy sintó isten, ellenben egy kistehergépjármű.
Tikkasztó hőség s távoli moraj, mindenki tikkadtan vár a menetre, rutinos játékosok az objektívüket is vízhatlanná tették, legközelebb én is így készülök neki: 
Összesen 54 mikoshi (神輿) szentély vesz részt az ünnepen - a mikoshi egyfajta hordozható szentély, mely egy adott sintó szentély istenségének megszemélyesítése, melyet a főszentélyből rituális keretek között a matsuri során a hívők együttes erejével, a vállukon átvisznek egy ideiglenesen kijelölt/vagy egy új szentélybe. A Fukagawa hachiman ünnepen mintegy 30,000 ember vesz részt közel 500,000 másik buzdítása és vízzel való locsolása közben - azt a szimpla magyarázatot találtam, hogy az istenségeknek is jólesik egy fürdő a nyáron, innen ered a locsolás szükséglete. Ebből adódóan az ünnepet mizukake matsurinak - 'locsoló fesztiválnak' (水かけ祭り) is szokták volt nevezni. Érkezük a menet, s kisvártatva feltűnik az óriási mikoshi is:
A vízzel való locsolásnak persze az istenek pancsoltatásán kívül praktikus haszna is van: ha belenagyítunk a képekbe, jól láthatjuk a résztvevők erőfeszítéseit, egy szép kifejlett mikoshi szentély 2,5 tonnát(!) is nyomhat, amit az augusztusi tōkyō-i hőségben és magas páratartalomban végigcipelni nem egyszerű dolog ám, ergo azt isten cipelőknek is frissítően hat a locsolás. 
Mivel egy híd tetejéről figyeltük az eseményeket, közeli képeket nem tudtam lőni a locsolós buliról, de nem is lett volna mivel - tényleg nem egy vízhatlan tok a kamerára, de majd igyekszem egy videót is feltölteni, ami valamennyire érzékelteti a mókát. 

Megközelítés:

Tokyo Metro Tozai vonal, Monzen-nakacho (門前仲町駅) állomástól pár perc séta.

Szubjektív érdekességi faktor: 5/5

Kapcsolódó bejegyzések:

Hachioji matsuri - oroszlántánc, dashi, kitsune miegymás

Tōrō nagashi (灯籠流し) - lampionfolyam a Sumidán

Kínai ünnepek - blogcsokor a Középföldei szokásokról






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 8 - A 731-es alakulat nyomában

A Tōkyō sötét múltja sorozatban esett már szó különböző Edo-korividámságokról, évszázadokkal ezelőtti borzalmakkal azonban vélhetően nehezebb együttérezni, mint a közelmúlt kegyetlenségeivel. A sorozat ezen következő epizódjában a XX. századba tekintünk vissza, azon belül is a 731-es alakulat (731 部隊), illetve az azokhoz köthető emlékekhez. Mindenekelőtt ildomos belőlni a kontextust: második világháború, azon belül is második sino-japán háborúban (1937–1945) járunk. Kina észak-keleti területei - nevezetesen Mandzsúria - japán fennhatóság alatt. A tartomány fővárosa, Harbin (哈尔滨), s annak Pinfang kerülete (平房区) adott helyet a 731-es alakulat működésének, melyen keresztül a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba nyerhetünk némi betekintést. A Japán birodalmi hadsereg hivatalosan Járványmegelőzési és Víztisztító Osztályának (関東軍防疫給水部本部) nevezett alakulatát a Kenpentai (憲兵隊), a voltaképpeni titkosrendőrség irányitása alatt hozták létre, ám az hamarosan az Északkelet-Kinában és Oroszor…

Japán kocsmológia vol. 1. - Yokochō sikátorok - Omoide Yokocho

A kínai kocsmológia tudományos blogsorozat után belekezdünk a japán kocsmológiába is, mely szintúgy hasonló komolysággal fogja végigjárni a témát itt Tōkyōban. Ma Shinjukuban jártam, akadt a zsebemben egy gopro ezért gondoltam végigjárok az Omoide Yokochón (思い出横丁) "emlékek sikátora'. a sorozat nyitányaként. Mi is az a yokocho?  A yokocho effektíve sikátor, szűk kis utcácska, mely egy totális más Tōkyōba vezethet el bennünket, mint amit a széles sugárutak és felhőkarcolók dicsfényében megszokhattunk. Az Omoide Yokocho - vagy a Shinjuku állomás nyugati kijáratánál található, az évtizedek számos tűzesetét és szerencsétlenségeit számos épület átvészelte, s valódi romkocsma labirintust találhatunk itt, melyekben yakitoritól a motsu-nabén át a soba tésztásig számos falatot szerezhetünk a sör és szaké mellé.   A nevezetes szűkös utcácskákat "pisás sikátorként" (ションベン横丁) is szokták volt emlegetni, mivelhogy az 1999-es tűzvész előtt nemigen voltak mosdók a kis krimókban. A …

Az agymosás kínai művészete

Az imént olvastam Robert B. Cialdini: Influence - The Psychology of Persuasion cimű könyvében egy érdekes fejezetet, melyben a következetesség elvéről van szó, azaz hogy milyen erősen tartunk ki döntéseink illetve elmondottjaink mellett. Pszichológia kutatások alapján ha az ember állást foglal egy bizonyos dologgal kapcsolatban - akkor ezen elv alapján - nagy valószinűséggel akkor is kitart mellette, ha bebizonyosodik a tévedése. Mindezt többek között egy érdekes kinai példával igazolja a szerző. A koreai háborúban (1950-1953) számos amerikai katona találta magát kinai fogolytáborokban. Az már a kezdetektől fogva világos volt, hogy a kommunista kinai vezetés gyökeresen eltérő mód kezeli a foglyokat, mint Észak-Koreai szövetségese, mely utóbbi szigorú megtorlások és büntetések útján vélte hatalma biztositását, valamint a fogva tartottak betörését. A kinaiak egy egészen más, és sokkal hatékonyabb módszert válaszottak.
Tudatosan mellőzve a brutalitást, fizikai fenyitéseket egy szofiszti…