Chunyun - a tavaszi népvándorlás Kínában

Peopleimeet Gáborral ma a shanghai-i vasútállomásra (上海火车站) vettük az irányt, ami a holdújév miatti népvándorlás következtében egy valódi szociológiai kincsesbánya, és fotózás szempontjából sem utolsó; hiszen ily elképesztő tömeg még Shanghaiban sem mindennapi látvány
A holdújév során egész Kína mozgásba lendül (春运) ami lassacskán másfél milliárd lélekszámú országban könnyedén szemrevételezhető dolog. A chunyun mintegy két héttel hivatalosan a holdújévi ünnepség előtt kezdődik, és mintegy 40 napig tart az ünnep lecsengésével együtt, melynek során a világ egyik legnagyobb évenkénti migrációja megy végebe. 
Ezen óriási népvándorlásnak számos oka van. Először is, kínai szokások szerint holdújévkor a család egyesülésének céljából mindenképpen haza kell menniük. Érdekes volt ma a vasútállomáson beszélgetni az emberekkel, hogy milyen erős kötelességtudatként él bennük az, hogy holdújévkor bizony haza kell menni a családhoz, otthon maradt barátokhoz. Kínában a legtöbb embernek lényegében az október 1-jei ünnep illetve holdújév idején van alkalma hazautaznia, mivel óriási távolságok vannak az országon belül. Az 1970-es évek végén megkezdett gazdasági reformok következtében kialakult Különleges Gazdasági Övezetek (SEZ, 经济特区) illetve a rohamosan fejlődő partvidéki területek mágnesként szívták és szívják magukba ma is a vidéki területek embertömegeit, óriási volumenű migrációt generálva ezzel. 1990-ben még pusztán 50 millió vidéki munkás araszolt szerte az országon keresztül, 2000-re már 150-200 milliós becslésekkel számolnak, 2012-re hivatalos adatok szerint 260 milliónál is többen voltak, havi átlag 2, 290元-es átlagfizetéssel (98, 000 huf) a kínai nemzeti statisztikai hivatal adatai alapján. Ennyiből jönnek ki havonta úgy, hogy a lakbéren és kaján kívül még félretesznek vagy hazaküldnek belőle. Shanghaiban 2,290 yuanért egy egyszobás albérletet találni is szerencse kell, így már könnyebben meg lehet érteni a föld alá költöző patkány-klánt. Tehát egyrészről ez a több mint 260 millió ember most mind haza akar menni, és haza is megy. Shanghaiban 2012 végi statisztikák szerint 9, 6 millió bevándorló munkás él, most hogy szállingóznak lassan haza, erősen érződik a városon is, egyre kevesebb az ember az utcán, és egyre csöndesebbnek tűnik a metropolisz. Nem tart ez túl sokáig bár, hiszen Niánt is el kell űzni ugyebár. 
Másrészről, az oktatási reformoknak köszönhetően jelentősen megnőtt a kínai egyetemisták száma,  s mivel Kína legjobb egyetemei Beijingben és Shanghaiban vannak, rengeteg diák költözik otthonától messze valamelyik nagyvárosban. 2006-ban 194 millió vonatutasból 6.95 millió diák volt.  
Harmadszor, mivel ez a leghosszabb vakáció egész Kínában, sokan utazásra használják ki a lehetőséget, ezen időszak során a belföldi turizmus szintén óriási kihívást támaszt az ország közlekedésre, a kínai vasutak pedig egyszerűen képtelenek kezelni ezt az embertömeget, 2009-ben példának okáért 340 millióan pattantak vonatra. A problémák orvoslásáért gyakoriak a pótlóbusz/vonatjáratok (临客, L kezdőbetűvel) és megemelkedik az egy főre jutó jegyüzérek (票贩子/黄牛/黄牛党) száma is egyúttal. Apropó, a tolvajok is kihasználják az óriási embertömeget, a rablás, csalás egyéb bűncselekmények száma szintén holdújév alatt a legmagasabb Kínában. Érdemes különösen vigyázni ingóságainkra, ha mi is ezen időszak alatt tervezünk utazni az országon belül, vagy úgy járhatunk, mi egy nanjingi osztálytársam dél-kínai tripünk alkalmával. 
A shanghai-i vasútállomás egész területén fokozott rendőri készültség van, feltételezhetően a szilveszteri tragédia további biztonsági szigorításokat hívott életre. 
Mivel a vonatállomásra bejutni is nehézkes az elképesztő tömeg miatt, sokan a vasútállomás előtt, vagy annak környékén várakoznak. 
A holdújévi migrációról ajánlatos a  Last Train Home (归途列车) című dokumentumfilm, de a kínai netpolgárok sem fukarkodnak különböző paródiákkal kifigurázni a kaotikus chunyunt, úgymint a 'Chunyun birodalma春运帝国 vagy az 'Újra találkozunk Chunyun idején' (又见春运)

Kapcsolódó bejegyzések: 

Holdújév Kínában - blogcsokor  a legjelentősebb kínai ünnepről

Modern kínai társadalom - blogcsokor

Kínai közlekedés - a kínai betondzsungel törvényeitől a közúti anyázásig kínaiul

Slaughterhouse 1933 - fekete fehér képekkel dúsított tartalom

Shanghai fekete/fehér - fekete fehér képekkel dúsított tartalom

Üveggolyós képek - még több Shanghai képekben

S végül ne felejtsétek felkeresni Peopleimeet facebook s tumblr oldalát sem!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

A kínai írásjegyek