Ugrás a fő tartalomra

精选博文

Obon お盆 és a japán túlvilági képzetek

A dél-kínai-tengeri disputa

A Dél-kínai-tenger (Nanhai, 南海) területi szuverenitása elsősorban gazdag nyersanyagkincsei, természetes energiaforrásai - olaj-, ill. földgázlelőhelyei, halászterületei következtében képezheti megújuló nemzetközi disputák tárgyát,  a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) képviselői nemrégiben Kambodzsában gyűltek össze, hogy közelebb hozzák a megállapodást a vitában érintett felek között.

A nyersanyagkincsek mellett a világ nemzetközi kereskedelmének mintegy fele a Dél-kínai-tengeren halad keresztül, déli részén a Malaka-szoros a világ egyik legforgalmasabb tengeri útvonala, csak olajból és földgázból háromszor annyit szállítanak rajta keresztül, mint a Szuezi-csatornán, és mintegy tizenötször annyit, mint a Panama-csatornán. A kőolaj nagyobb hányada a Perzsa-öbölből érkezik, és megy tovább Taiwan, Japán, valamint Dél-Korea felé. A dél-koreainak kőolajellátmány hozzávetőlegesen kétharmada, Taiwan és Japán esetében közel 60%-a ezen a kritikus régión keresztül halad végig.

UNCLOS, EEZ

Az ENSZ 1982-ben ratifikálta a Tengeri Törvény Konvencióját (United Nations Convention on the Law of the Sea, UNCLOS) a különböző érdekellentétet békés rendezésének céljából, mely azóta is a legelfogadottabb rendelkezésnek számít, attól függetlenül, hogy rendre átsiklanak felette. A tengerügyi törvénycsomagban foglaltak szerint a Dél-kínai-tengert illetően három rendelkezése számít különösen fontosnak:

III. cikkely: "minden államnak joga van parti tengerének szélességét megállapítani a jelen egyezménnyel összhangban meghatározott alapvonalaktól mért, 12 tengeri mérföldet meg nem haladó határig", ergo a parti államoknak jogában áll a parti tenger szélességének megállapítása a megadott területen belül, ezek a területek pedig az UNCLOS értelmében az adott állam fennhatósága alatt állnak.

 A LV.- LXXV. cikkelyek a kizárólagos gazdasági övezetre (Exclusive economic zone, EEZ/专属经济区/经济海域) vonatkoznak, mely a definíció szerint a partvonaltól (az a vonal ameddig a víz apálykor visszahúzódik) számított 200 tengeri mérföldes (egy tengeri mérföld 1852 méter) területet jelent; melyen belül az érintett államnak "jogában áll feltárnia és kiaknáznia, megőriznie és felügyelnie a természeti erőforrásokat, legyen az élő vagy élettelen, közvetlenül a tengerfenék feletti vizekben, illetőleg a tengerfenékben és annak talajában". A további cikkelyek a kizárólagos gazdasági övezeten belül végezhető tevékenységek előírását tartalmazzák. 

Végül, az UNCLOS VIII. részében a "Szigetek birtoklása" című fejezetben elhangzott meghatározás szerint "azok a sziklák, melyek emberi megtelepedésre, vagy gazdasági élet fenntartására nem képesek, nem élvezhetnek kizárólagos gazdasági övezetet, vagy a szárazföldhöz való hozzátartozást".

Az idézett cikkelyek a különböző országok által leggyakrabban alkalmazott és hangoztatott jogszabályok a dél-kínai-tengeri vitában, par excellence ha építkezési munkálatokat kívánnak folytatni egy-egy vízből kiemelkedő szikladarabra, vagy zátonyra, hogy ezáltal kizárólagos gazdasági övezetet létesítsenek; s nyújtanak egyúttal támadási alapot egy rivális államnak, mely az így emelt létesítmények ellen tiltakozik. 

Végső soron az UNCLOS hasznos egyezménynek számít, mi több az egyetlen dokumentum, melyet mind a hat érintett ország elfogad alapul. Ugyanakkor komoly hiányosságokkal rendelkezik, melyekből permanens érdekellentétek generálódnak.

A Dél-kínai-tenger több, mint 1.7 millió km²-t lefedő területén mintegy 200 emberi letelepedésre tökéletesen alkalmatlan sziget, pontosabban esetenként pusztán vízből kimeredő szikla, homokgát, zátony található, melyek antagonisztikus ellentétek forrásainak számítanak. Ezek közül a fontosabbak lajstromba vétele következik:

Az érdekelt országok és követeléseik

Brunei 

A Spratly-szigetekre pályázók már korábban megszállták a szigetek egy részét, és helyőrségeket állítottak fel rajtuk, Brunei azonban nem tart igényt a Spratly-szigetekre, helyőrséggel sem rendelkezik. Brunei a Louisa-zátonyra (南通礁), valamint a Rifleman-homokzátonyra tart igényt. A Louisa-zátony (amire egyébiránt Malajziának szintúgy szüksége volna) kiterjeszthetné Brunei kizárólagos gazdasági övezetét, ám ezen követelés igen gyenge lábakon áll, mivel összességében kettő darab, dagálykor éppen csak kiemelkedő szikladarabról van szó. Brunei követelései egy 1954-es tárgyaláson alapulnak, mikor is Nagy Britannia meghatározta Borneó szigetének (melyen Brunei is fekszik) határait, melyhez hozzátartozónak minősítette az ország területéhez tartozó tengervizeket is. Egy 1988-as térkép alapján viszont a brunei-iek 200 tengeri mérföldről 350-re terjesztették ki kizárólagos gazdasági övezetüket, igazolva területi igényüket a Rifleman-homokzátonyra. Brunei önhatalmúlag kiterjesztett fennhatósága így nincs összhangban az UNCLOS intézkedéseivel.

Indonézia 

Indonéziának Bruneihez hasonlóan szerény igényei vannak a Dél-kínai-tengeren. Jakartának sem kellenek a Spratly-, sem a Paracel-szigetek, mindazonáltal ragaszkodnak az UNCLOS által előírt 200 tengeri mérföldes kizárólagos gazdasági övezeti jogukhoz. Jogos területi igényeikkel ellentétben mégis konfliktusba keveredtek Kínával és Taiwannal, mivel utóbbi kettő a Natuna gázmező megszerzésén ügyködik. A potenciális ellentétekkel szemeben Beijing és Jakarta jó kapcsolatokat ápol, sőt, 2002 áprilisában a Repsol-YPF kilenc leányvállalatának beolvasztását követően a kínai állam óriásvállalata, a China National Offshore Oil Corporation (CNOOC, 中国海洋石油总公司) lett a legnagyobb offsore olajkitermelő Indonéziában. Ezenkívül 275 millió dollárt fizettek azért, hogy 12,5%-os részesedést kapjanak az indoznéiai Tangguh LNG projektből. Indonéziának ezenkívül a Petro China-val (中国石油天然气股份有限公司), valamint Szingapúrral van kettő továbbá gázegyezménye. 


Malajzia 


Malajzia összesen tizenkettő szigetre pályázik a Dél-kínai-tengeren. Ezek közül hat - Ardasier-zátony, Dallas-zátony, Louisa-zátony, Marivales-zátony, Royal Charlotte-zátony, valamint a Shallow-zátony a maláj katonai erők megszállását élvezik. A malajziai kormány a szárazföldről hozatott talajjal töltette fel a Shallow-zátonyt, melyen egy hotelt és leszállópályát, valamint egy búvárközpontot létesített. Három további zátony - Erica, Investigator, Luconia - szintén Malajzia igényét képzi, de nincsenek katonai okkupáció alatt. A Commodore-zátony Malajzia mellett a Fülöp-szigetek követelései közt is szerepel, míg az Amboyna-zátonyért és a Braque Canada-zátonyért Malajzia és Vietnam áll szemben egymással. Malajzia következetesen az UNCLOS partvonaltól számított 200 tengeri mérföldes EEZ-re hivatkozik, amit megerősítettek saját 1996-os Kontinentális Talapzat Törvényükkel (Continental Shelf Act), követeléseik alátámasztására. Noha Malajzia katonai erőszakot eleddig nem alkalmazott érdekeinek érvényesítésére, 1995 tavaszán 43 fülöp-szigeteki halászt tartott fogva, mivel megsértették Malajzia kizárólagos gazdasági övezetét. 


Fülöp-szigetek 


A Spratly-szigetláncból nyolc kisebb szigetet igényel Manila, ezek között nem szerepel a fő homokzátony. A Fülöp-szigetek követelései négy érven alapulnak: a szigetecskék a Fülöp-szigetekhez tartoznak, illetve azok folytatását képzik; ez a terület gazdaságilag és stratégiailag életbevágóan fontos a Fülöp-szigetek számára; ezek a szigetek a második világháborút követően elhagyatottan álltak; ebből adódóan a Fülöp-szigetek okkupációja megfogalmazásukban "felfedezésnek" ill. az "elfogadott szerzeménynek" minősül. A legerősebb érvük azonban mélyebb történelmi szálakra nyúlik vissza. 1947-ben Thomas Cloma, egy fülöp-szigeteki üzletember a Spratly-szigetvilág nyolc szigetén létesített települést. 1956-ban e szigetek védnökének kiáltotta ki magát, s nevezte el azokat Kayala'an-nak ("békeföld"). Cloma 1974-ben a Fülöp-szigekre hagyta a Kayala'an-szigeteket, 1971-ben és 1978 a Fülöp-szigetek elnöke, Ferdinand Marcos formálisan is a Fülöp-szigetekhez csatolta a szóban forgó szigeteket. 1982-ben az UNCLOS elfogadásával ismételten kitartottak előzőleg hozott rendelkezéseikhez. 1971-ben a Fülöp-szigetek olajfúrásokat rendelt el e nyolc szigeten (Nanshan-, Flat-, West York-, Northeast-zátony, Thitu-, Lankiam-, Loaita-, továbbá a Commodore-zátony) valamint a Reed-homokzátony területén, katonai megszállással kísérve mindezt 1978-ban. Thitu szigetén leszállópályát építettek, mely kisebb repülőgépek fogadására alkalmas, emellett az infrastruktúra kiépítését, s a turizmus fellendítését is tervbe vették. 
A Fülöp-szigetek és Kína közötti első komolyabb összeütközésekre az 1990-es években került sor: 1995-ben Kína megszállta a Mischief-zátonyt, és "halászati létesítményeket" emelt a javarészt víz alatt lévő atollokon. Erre válaszul 1995 márciusában a fülöp-szigeteki haditengerészet kilakoltatta a kínaiakat a szigetekről, és lerombolta a kőből készült kínai jelzőoszlopokat. A Mischief-zátonnyal kapcsolatban érdemes tudni, hogy a fülöp-szigeteki kizárólagos gazdasági övezeten belül fekszik, és több, mint 1000 mérföldre a kínai partoktól. Másodszor Kína annak ellenére provokált, hogy 1992-ben aláírták az ASEAN határozatát a Dél-kínai-tengerről, mely minden fél részéről kölcsönös önmérsékletet írt elő. 
A második incidensre 1996 januárjában került sor, mikor három kínai hadihajó bocsátkozott 90 percig tartó tűzharcba fülöp-szigeteki hadihajókkal a Compones-szigetek közelében. Az elkövetkező két évben a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Haditengerészete (中国人民解放军海军) és fülöp-szigeteki halászok a Scarborough-zátonynál kerültek konfliktusba a kínai jelzőoszlopok telepítése kapcsán. A közelmúlt eseményeiből következtetve a Mischief-zátony körül sem oldódtak meg a problémák: 1998 végén, 1999 elején ismeretlen létesítményeket fedeztek fel a Mischief-zátonyon, egy fülöp-szigeteki professzor megjegyezte: "Kína területi vitáinak listája és nemzeti büszkesége nem enged nyugalmat a kisebb országok részére, melyek az egyre inkább gyarapodó sárkány hasa alatt ülnek". Manila hírszerzése több alkalommal tett jelentést ezekről a kínai katonai objektumokról, melyek légelhárító fegyverekkel, helikopterleszállóval, valamint kommunikációs eszközökkel voltak felszerelve. 
A két fél 2003 novemberében együttműködési hajlandóságot mutatott területi vitájuk rendezésére, az akkori fülöp-szigeteki külügyminiszter Blas Ople szerint a kínai agresszió a Dél-kínai-tengereken "valótlan és eltúlzott", a kínai és fülöp-szigeteki olajcégek közös olajfeltárásba kezdtek, amit tíz évvel ezelőtt Beijing még visszautasított. A látszólagos kooperáció ellenére az ellentétek továbbra is fennállnak, az elmúlt években többek között a Scarborough-zátony (Panatag-zátony, vagy Huangyan-sziget, 黄岩岛) miatt újultak ki a viták, a túlzott kínai agresszió a régió számos országát, de többek között Japán és Dél-Korea aggódását váltották ki. A két állam között továbbra is a közös olajfeltárásokat tartják a területi viták rendezésének legelfogadhatóbb módjának. 


Taiwan 


A Kínai Köztársaság számos Dél-kínai-tengeren elhelyezkedő szigetcsoportra igényt tart, úgymint a Spratly-szigetekre (Nansha-szigetek, 南沙群岛), a Paracel-szigetekre (Xishas-szigetek, 西沙群岛), Macclesfiled-homokzátonyra (Zhongsha-szigetek, 中沙群島), valamint a Pratas-szigetekre (Dongsha-szigetek, 东沙群岛). Az első államként foglalt szigeteket a Spratly-szigetcsoporton belül, és Taibei tartja megszállás alatt Taipinget (太平島) is (Itu Alba, a legnagyobb sziget a Spratly-szigetek közül). 1997 áprilisától Taiwan helyőrséget tart fenn Taiping szigetén hozzávetőlegesen 110 tengerészgyalogossal, radar állomással, meteorológiai központtal, és áramerőművel. 2007-ben készült el a repülőtér, melyen 2008-ban landolt először egy C-130 Hercules teherszállító repülő. 2008-ban Chen Shuibian (陈水扁) taiwani elnök két Kidd-rombolóosztályú zászlóshajó és kettő tengeralattjáró kíséretében tett látogatást a szigeten, 2011. április 19-én bejelentették, hogy a haditengerészet továbbra is ellenőrzése alatt tartja a szigetet. 2012 februárjában kezdődött és áprilisban befejeződött az antennatorony kivitelezése, mely a repülőgépek landolását hivatott segíteni. 2012 júliusában a leszállópálya 500 méteres meghosszabbítását rendelték el. 
Jóllehet a Spratly-szigetcsoport 800 tengeri mérföldre fekszik Taiwantól, s távol esik az ún. erő kivetési tartományán (power projection range/force projection/力量投射), Taibei mégis nagy jelentőséget tulajdonít a szigeteknek. 1990-ben a Végrehajtó Yuan (行政院) a Pratas-szigeteket és Taipinget Gaoxiong (高雄) városi helytartóságának (az egyik legdélebbi taiwani város) átmeneti joghatósága alá helyezte. 1992 októberében Taibei egy 4000 méter széles tiltott tengeri zónát hozott létre a Pratas-szigetek, és Taiping körül. A Kínai Köztársaság Nemzeti Védelmi Minisztériumának (國防部) 1993-1994-es egy jelentése különleges szekciót tartalmazott a Dél-kínai-tengerre vonatkoztatva. 
Stratégiai szempontból a Pratas-szigetek rendkívüli fontossággal bírnak: maga a szigetcsoport - mely a Pratas-szigetet és két további korallzátonyt foglal magába - mintegy 140 mérföldnyi távolságra van Hong Kongtól, és szakértők szerint öt perccel több felkészülési időt biztosítana Taiwan számára egy esetlegesen Kínából érkező légitámadás bekövetkeztekor. A szigetet szögesdrót veszi körül, és elsősorban invázió elleni védelmi feladatokra lett kialakítva. 
Taiwan ugyanis a szigetek katonai erőkkel történő megtartását is fenntartja. 1994 áprilisa óta a Kínai Köztársaság tengerészete rendszeresen járőrözik a Spratly-, és Paracel-szigeteket környező vizekben. 1995 márciusában a hetedik taiwani békefenntartó rendőrerők (vízi rendőrség) három járőrhajót küldtek a Dél-kínai-tengerre, mindazáltal a Pratas-szigetek elérését követően visszafordultak. Egy hónappal később figyelmeztető lövéseket adtak le egy vietnami kereskedőhajónak, mely a Taiping körüli tiltott zónába hatolt. Taiwan 1995-óta rendszeresen szállítóhajókat, illetve rombolókat küld a Taiping-szigetre, s állandó katonai készültséget tart fenn. 
Ugyanakkor Taiwan sem zárkózott el a viták békés rendezésére, 2000 decemberében Chen Shuibian a Pratas-szigetek, valamint a Taiping-sziget adminisztrációját a Védelmi Minisztériumból a Civil Partiőrségi Hivatal (海岸巡防署) kezelésébe helyezte át, a Demokratikus Progresszív Párt (民主進步黨) ezúton kívánta a feszültségek csökkentését elérni. Összességében Taiwan Dél-kínai-tenger-politikája öt alapelven nyugszik: Taiwan szuverenitásához való ragaszkodás a Spratly-szigetek felett; bármely rendelkezés támogatása a vita békés rendezésére; ellenezni bármilyen provokatív lépést, mely új konfliktust eredményez; támogatja a területi viták provizórikus figyelmen kívül hagyását a nyersanyagforrások közös feltárása érdekében; s továbbra is aktív részvételt kíván folytatni a Dél-kínai-tenger potenciális konfliktusainak megoldására szolgáló műhelyében (南海潜在冲突管理讲习班).

Vietnam 

Kína és Vietnam kontroverziája szintén komoly történelmi múlttal rendelkezik, ami a hidegháborút követő időszakban sem változott sokat, s folyamatos katonai összecsapásokhoz vezetett. Noha a kőolaj, illetve a földgáz is természetesen szerepet játszik Hanoi és Beijing szembenállásában, a két ország vitája mindenekelőtt geopolitikai természetű a délkelet-ázsiai térségben való befolyásért folytatott harc kapcsán.
Vietnam követelései közt a Paracel-szigetek valamennyi tagja szerepel,  Khanh Hoa tartomány offshore körzeteként. Követeli ezt annak ellenére továbbra is, hogy Kína 1976-ban megszállta a Paracel-szigeteket. Hanoi körülbelül 22 szigeten tart fenn helyőrséget a Dél-kínai-tengeren (többek között a West London-zátony, Amboyna-zátony, Pearson-zátony, Sin Crowe-sziget, Namyit-sziget, Sand-zátony, Barque Canada-zátony, ill. a Southwest-zátony). 1988-ban Vietnam közel 350 katonát állomásoztatott ezeken a szigeteken, mely szám 1992-re mintegy 1000-re emelkedett. A legfontosabb helyőrségük a Sin Crowe-szigeten található, mely erődített támaszpont szárazföldi ütegekkel, valamint légvédelmi ágyúkkal felszerelkezve.
Ezen kívül Vietnam a Spratly-szigeteken is egy kisebb leszállópályát épített ki,  mesterséges telepeket hozott létre a Vanguard-zátonyon, a Prince Consort-, és a Grainger-homokzátonyon. Hanoi igényei ezekre a "szigetekre" leginkább azért vitathatóak, mert a földrajzi adottságok itt sem terjednek tovább egy-egy, a tengerből kikandikáló szikladarabra.
A vietnami követelések a kontinentális talapzat elvén túl történelmi jogosultságon alapulnak. A vietnami udvari feljegyzések szerint Le Thanh Tong király uralkodása (1460-1497) alatt már birtokukba vették a Spratly-szigeteket. Ezeket a feljegyzéseket igazolták a XVII. századi térképek is, melyek a Spratly-szigetek Vietnam részeként tüntették fel. 1884-ben a vietnam irányítását átvevő francia protektorátus is gyarmati igényeiként tartotta számon a Spratly-, és Paracel-szigeteket, mint Vietnam része. A történelmi tények pikantériája, hogy a vietnami kormány a mai napig ezekkel replikázik a dél-kínai-tengeri vitában.
Mindemellett Hanoi az UNCLOS kontinentális alapzatának elvéből adódóan (is) vezeti vissza a Spratly-szigetekre irányuló követeléseit, s argumentációjukban valamennyi litoriális (tengerparti) országnak szabott teljes 200 tengeri mérföldön belüli,  kizárólagos gazdasági övezetét a fő partvonaltól kellene számítani, és az ezeken túlmenő mélyvízeket a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság (International Seabed Authority) hatáskörébe volna szükséges átadni. Ámbár 1982-ben Vietnam teljesen egyenes alapsávokkal számolt a tengerpartjától számítva (ezzel 27.000 tengeri négyzetmérföldnyi területet minősít beltengernek) amelyek közül néhány ellentmondott az UNCLOS rendelkezéseinek [erről részletesebben ímhol egy tanulmány]. A nemzetközi nyomás Vietnam alapvonalának újragondolására, és új térkép megalkotására kötelezte el magát.
Vietnam számos állammal keveredett területi vitába, ezek között szerepelt a Kínai Népköztársaság is. 1974 januárjában volt először összeütközés a két állam között a Paracel-szigetek miatt. Az incidens két kínai halászhajóval kezdődött, melyek a szigetek közelébe hajóztak, a dél-vietnami haditengerészet tüzet nyitott rájuk, és visszafordulásra késztette azokat. Nem sokkal később dél-vietnami katonák eltávolították a kínai zászlókat a Robert-(甘泉岛), és Money-szigetekről (金银岛), ráadásul egységeket vezéreltek oda. Január 17-én a kínai tengeri erők átcsoportosították helyőrségüket a Woody-szigetről (永兴岛) a Money-, és a Duncan-szigetre (琛航岛), ahol fegyveres összecsapásra került sor a dél-vietnamiakkal. A hetekig tartó fegyveres konfliktusban egy vietnami korvett elsüllyedt, Kína átvette az irányítást a Paracel-szigetek felett.
1975-ben a vietnami néphadsereg okkupálta Spratly-szigeteket, melyek korábban a saigoni kormány hatósága alá tartoztak. 1988-ban újfent fegyveres harcba bocsátkozott a két állam, ezúttal a Johnson-zátonynál (赤瓜礁海战) a Spratly-szigeteknél, több mint 70 vietnami halottal (kínai részről egy sebesültet állítanak). A földrajzi adottságok alapján e zátonyért bárminő harc teljesen értelmetlen, dagálynál víz alá kerül a teljes 14 tengeri mérföld hosszú területet. Amerikai hírszerzési jelentések alapján a zátony 1988-as megszállása óta a kínai haditengerészet ellátó bázist üzemeltet a területen, helikopterleszállóval, high tech óceánmegfigyelő központtal.
1992-ben Vietnam a Tonkin-öbölben (東京灣) olajfúrással, s alakulatainak a Da Luc-zátonyra való csoportosításával vádolta meg Kínát. Ezt követően Kína válaszul 20 Hong Kongba tartó vietnami kereskedőhajót foglalt le. 1994-ben, 1996-ban és 1997-ben Kína és Vietnam ismételten konfliktusba kerültek, a kőolaj casus bellijén. Noha 1998-ban vietnami katonák tüzet nyitottak egy fülöp-szigeteki halászhajóra a Tennent (无乜礁/Pigeon)-zátony közelében, a fő rivalizálás továbbra is Beijing és Hanoi között folyik, legutóbb 2011 május 26-án kínai járőrhajók támadtak meg, és vágták el egy vietnami olajkutató hajó kábeleit 120 tengeri mérföldre Phu Yen tartomány partjaitól.

Kína 

Kína igényei közt nem szigetek, vagy zátonyok szerepelnek, de voltaképpen az egész Dél-kínai-tenger. A kínai elnevezés a Spratly-szigetekre - mely közel 1000 kilométerre fekszik Kína legdélebbi pontjától  - Nanshaqundao - (南沙群岛). Mark Valencia, a régió szakértőjének megfogalmazásában: "a szituáció dióhéjban: Kínát olajéhsége feltárásokra kényszeríti, miközben újabb és újabb offshore igényeket támaszt, ennek folyamatában pedig összeütközik szomszédjaival, s versenyre száll velük a tenger erőforrásaiért." Kína igényei a Dél-kínai-tengerre viszonylag újdonkeletűek, egy találó megfogalmazásban a második világháborúig a Dél-kínai-tengeren lévő szigetek, zátonyok súlyát leginkább guanóban lehetett mérni.  
Beijing követeléseit történelmi adatokkal is igyekezett alátámasztani: i.e. 110-ben a Han-dinasztia (Han Wudi császár) felfedező expedíciót indított a Spratly/Nansha-szigeteket övező területre (korabeli forrásokban a Dél-kínai-tenger Zhanghai/涨海 néven szerepelt, a szigetekre a történelem folyamán számos elnevezéssel hivakoztak: 崎头, 九乳螺洲, 石塘, 长沙, 千里石塘, 千里长沙, 万里石塘, 万里长沙, etc.). A Tang,- és Song-korban egyaránt van utalás a szigetcsoportokra, majd a Ming-korban került sor egy (újabb) nagyszabású expedícióra 1403-1433-ig [erről bővebben itt].  A XII.-XVII. század során az egyes kínai forrásokban (majd később különböző Qing-kori térképeken is -清直省分图, 天下总舆图, 大清万年一统天下全图, etc.) rendre fellelhető a Spratly-szigetek említése, illetve feljegyzések azok tengerből való kiemelkedésének mértékére. Mindazonáltal a kínai császárság univerzuma jobbára a birodalom befolyásáig terjedt, ami nehezen mérhető ténylegesen meghúzott határokban, ezért is nehezen igazolható bármely történelmi fundamentumon nyugvó területi igény. 

A kínai kormányzat  XIX. és a XX. században jelentette ki először a Spratly-, és a Paracel-szigetekre való szükségét. Egy 1868-as mű ( "Útmutató Kína tengereihez" 中国海指南) kínai halászok, gyöngyhalászok a szigeteken való folyamatos jelenlétéről számol be,  az első dokumentált formális nyilatkozat 1876-ból származik, mikor a kínai követség Angliában a Paracel-szigeteket a kínai birodalom részeként deklarálta. Ezt követte 1883-ban egy német kutatócsoport kiűzése a Spratly-szigetekről. Az 1930-as évek végére viszont Kína vesztett jelentőségéből a szigetek ellenőrzését illetően, mivel egyre inkább fokozódott Japán katonai jelenléte a Dél-kínai-tengeren, a Taiping (Itu Alba) szigeten tengeralattjáró bázist létesítettek a régió kereskedelmének lekapcsolására. Két évvel a második világháború után 1947-ben a Guomindang kormányzat új térképet készített, melynek vonalas elemei (pontosabban a demarkációs vonalai, kezdetben tizenegy ponttal) a Dél-kínai-tengerre is kiterjedtek, illetve körbehatárolták azt, majd a KKP hatalomátvétele után ez némi módosításra került, ezáltal lett belőle "kilenc pontos vonal" (南海九段线) Zhou Enlai jóváhagyásával, melyre időnkét csak "tehén-nyelv követelésre" szoktak volt hivatkozni, a körbehatárolt terület alakjából, lásd balra. Noha Kína a gyakorlatban nem alkalmazta a kilenc pontos vonalat szuverenitásának határaként, ugyanakkor nem is fejtette ki annak pontos definícióját. (2008-ban a WikiLeaks által kiszivárogtatott beijing-i amerikai nagykövetségi táviratban egy kínai tengerjogi szakértő is elismerte a kilenc pontos sáv kiterjedésének történelmi megalapozatlanságát).
1996 májusában alapvonalakat létesített a Paracel-szigetek körül, afféle tengeri exklávéként minősítve azt (mi több, további hasonló eljárásokat helyezett kilátásba 96'-ban). 2012. július 24-én (formálisan csak az elmúlt napokban, valójában már 2007-óta működik) alapította meg a Hainanhoz tartozó Sansha városát (三沙), mely a Paracel-szigetek, ill. a Spratly-szigetek adminisztrációját látja el. A Spratly-szigetcsoport legnagyobb tagja 1956-óta van kínai okkupáció alatt, s az 1970-es évekig a kínai terjeszkedés nem ütközött ellenállásba a délkelet-ázsiai országok részéről. Minthogy arról Vietnam és a Fülöp-szigetek kapcsán már volt szó, 1973-ban együttesen 12 szigetet szálltak meg, melyek Kína igényei közt szerepeltek.
1992. február 25-én Kína megalkotta a Felségvizek és azok folytatólagos területei törvényt (中华民国领海及邻接区法/ Law on the Territorial Waters and their Contiguous Area), melynek második cikkelye alapján a Spratly- (Nansha)-szigetek is Kína részét képzik a Diaoyu-szigetekkel, Penghu-szigettel, Dongsha-szigettel, Xisha-szigettel egyetemben, (bár nyilvánosan nem tették közre).
Kína nem pusztán retorikájában követeli magának e szigetcsoportokat, de amint azt láthattuk, ennek érvényesítésére furtonfurt konfliktusokba bonyolódik a délkelet-ázsiai országokkal. Beijing szemszögéből a Dél-kínai-tenger ellenőrzése elengedhetetlenül fontos a térségben való kínai befolyás megőrzéséhez, valamint biztonságpolitikájukban légi és tengeri ütközőterületet képez, s az itt állomásoztatott erők felkészülési időt adhatnak a szárazföldnek egy esetleges támadás bekövetkeztekor. Az ütköző-zóna kialakítását szolgáló intézkedések kivitelezése 1971-ben vette kezdetét egy geológiai felmérést követően, aminek eredményeképpen a Woody-/Yongxing-szigetnél (永兴岛) létesítettek kikötőt, melynek 350 méteres beton dokkolója közepes méretű hajók kikötésére is alkalmasnak bizonyult. A kínai bázisok kialakítása folytatódott a régióban az 1974-es Vietnammal való összecsapás után is. Ezek közül a Paracel-szigeteken való támaszpont létrehozása élvezett prioritást - hol fegyver-, muníció-, víz-, és üzemanyagraktárak kaptak helyet - s lett a kínai haditengerészet új platformja a Dél-kínai-tengeren. Hasonló jellegű, kisegítő állomásokat a Spratly-szigeteken is felhúztak az 1980-as évek végén. 1988 februárjában kezdődött egy óceáni obszervatórium kivitelezése a Fiery Cross-zátonynál (永暑礁), s bár a vietnamiakkal való agresszív véleménycserék lassították az építkezéseket, a tengeri megfigyelő-központ folyó év augusztus 2-án elkészült. Az 1990-es évek középén-végén ezeket a létesítményeket használta a kínai haditengerészet kiindulóállomásául a Fülöp-szigetekkel és Vietnammal folytatott összecsapásokban.  
2003-tól Hu Jinato elnök egy békésebb útvonalra lépett a régió problémáinak megoldásában. 2003. október 8-án Kína is csatlakozott az ASEAN Barátsági és Együttműködési Szerződéséhez (1976), melynek alaprendelkezéseinek értelmében tagországaiban "meg lesz az elszántság és jó hit a viták kialakulásának megelőzéséhez. Oly vitás kérdések esetében, melyek közvetlenül hatnának annak elmérgesedésére, különösen a régió békéjét és harmóniáját érintő viták felmerülése során mindenkor békés tárgyalások útján rendezik azokat egymás között." Az egyezmény aláírása óta Kína elhatárolódott a dél-kínai-tengeri vita fegyveres erő útján való rendezésétől, noha 2011-ben újfent Vietnammal lángoltak fel ellentéteik, 2012 májusában a Fülöp-szigetekkel a Scarborough-zátony/Huangyan-sziget (黄岩岛) kapcsán, illetve a szigetetek közelében halászó kínai halászhajók miatt, melyet számos fenyegető hangú reakció és tüntetés követett mindkét ország részéről, az utóbbi hetekben talán csökkenni látszik a fegyveres konfliktus veszélye.


Az amerikai-japán biztonsági szövetség 

A felsorolt országokon kívül további két államnak van még érdekeltsége a Dél-kínai-tengeren: az Amerikai Egyesült Államoknak és Japánnak. 

USA 

Amerika  dél-kínai-tengeri érdekeltségeivel kapcsolatban a legkézenfekvőbb kérdés: miért érdekli Amerikát egy ázsiai országok közötti vita, az Államoktól távoli térségben, mikor ennél látszólag fontosabb megoldandó külpolitikai problémái is akadnak? Két fő ok létezik: 1., Kína kilenc pontos vonal elgondolásával de iure az egész Dél-kínai-tengert igényei közt tartja számon. Amennyiben követelései megvalósulnának, az a Dél-kínai-tengeren való szabad hajózás, illetve a tengeri-kereskedelem szabadságának megszűnését vonná maga után. 2., 1992-ben, az ASEAN Dél-kínai-tengerre vonatkozó deklarációjának ratifikálását követően Beijing új határvonalakat rajzolt a Paracel-szigetek körül, s nyitva hagyta a lehetőséget ugyanezen eljárás véghezvitelére a Spratly-szigetek körül. Mármost ha utóbbit is sikerül kieszközölniük, szintén kínai ellenőrzés alá kerülne a régió kereskedelme, s a Dél-kínai-tengerre való belépés/annak elhagyása szintén a kínai hatóságok engedélyéhez volna köthető. 
A tengerhajózás szabadságán túl az USA komoly üzleti érdekeltséggel is rendelkezik a régióban: számos amerikai olajipari vállalat vesz részt a Dél-kínai-tengeren való fúrásokban. A Crestone, egy denveri székhelyű vállalat 1992-ben kötött szerződést a Kínai Népköztársasággal a Spratly-szigetek közélében található olajmezőkön való feltárási munkálatokért. 1994-ben a Crestone kiterjesztette az együttműködési tervezetet a Wan'an Bei 21-blokkra, mely Vietnam igényei közt is szerepelt egyúttal. 1996 áprilisában Hanoi bérbe vette a 133-as és 134-es feltárási mezőt az amerikai Conoco vállalattól. 2001 augusztusában a Conoco és partnerei kereskedelmi nyilatkozatot állítottak ki a Sutu Den 15-1 feltárási mezőben, Vietnam offshorejaként, közel 400 millió hordóra becsülik az itt található olajkészleteket.
Az USA katonai konfliktusba is bocsátkozott a Paracel-szigetek közelében lévő érdekeltségeiből fakadóan. 2001. április 1-jén az amerikai haditengerészet EP-3E Aries 2 szövetséges kémrepülőgépe mintegy 80 mérföldre Kína déli partjaitól összeütközött egy kínai vadászrepülőgéppel. A levegőben történő ütközés során a kínai gép pilótája életét vesztette, az amerikai repülőnek kényszerleszállást kellett végrehajtania Hainan szigetén. Az amerikai pilótákat 11 napig őrizetben tartották, majd szabadon engedték, miután Washington egy óvatosan megfogalmazott bocsánatkérő nyilatkozatot adott ki. Az incidens kapcsán felmerült a szándékos provokáció alkalmazása, ám ennek nehezen lehet hitelt adni: az amerikai személyzetnek csak nagy nehézségek árán sikerült leszállniuk a géppel; s valószínűtlen, hogy a később nemzeti hősnek kikiáltott kínai pilóta parancsot hajtott volna végre. A politika itt annyiban hibáztatható, hogy szó nélkül tűrte a két hadsereg nyilvánvalóan hosszú ideje tartó légi virtuskodását. Egy taiwani pilóta jelentéséből ugyanis köztudott, hogy az amerikai kémrepülőgépek az ő vadászaikat a fentebbi balesetet előidéző gyors irányváltozásokkal szokták lerázni, az amerikaik pedig olyan képeket közöltek, melyen a kínai kísérőgépek túlságosan közel repültek az EP-3-asokhoz, ergo a baleset bármelyik fél hibájából bekövetkezhetett. S bár az incidenst békés keretek között sikerült megoldani, Kínában felkorbácsolta a nacionalista indulatokat, az eset a két nagyhatalom közötti jövőbeni konfliktusok kitörésének veszélyét hordozta magában - mely magában foglalta a Dél-kínai-tenger szabad hajózását, illetve kereskedelmét is egyszersmind. Az akkori kínai hangok szerint "az Egyesült Államok Kína körül erőegyensúlyt akar létrehozni, csak idő kérdése, hogy mikor segíti Japánt katonai nagyhatalommá válni, illetve mikor vonja be Indiát szövetségesei körébe. Belpolitikai téren alapvető célja, hogy megakadályozza Kína és Taiwan egyesülését, mivel Kína gazdasági és stratégiai éltető csatornája Taiwannál és a Dél-kínai-tengeren húzódik, mint ahogyan az Egyesült Államok ázsiai hegemóniája fő támogatójának, Japánnak a szállítási útvonala is". 
A két ország közötti ellentétek 2010 júliusában erősödtek fel ismételten, mikor Hillary Clinton külügyminiszter a Dél-kínai-tenger konfliktusának megoldására szólította fel a Kínai Népköztársaságot, a kínai válaszreakció pedig Amerika kimaradását javasolta a kérdésből. A térségben zajlott amerikai és kínai hadgyakorlatok tovább gerjesztették a feszültségeket, 2010 augusztus 18-án az amerikai védelmi minisztérium egy kiáltványt tett közzé, melyben elhatárolta magát a térség vitás kérdéseinek fegyveres úton történő megoldásától. Az ellentétek ugyanakkor, továbbra is fennállnak.  


Japán 


A történelem során Japán is aktív tevékenységet mutatott a Dél-kínai-tengeren. Egy japán vállalat 1918-ben kezdett bányászati tevékenységbe a Spratly-szigeteken (南沙諸島/スプラトリー諸島). Majd az 1920-as években számos japán vállalat foglalta le a szigeteket, s kezdték meg a guanó kitermelését. 1939 februárjában japán erők szállták meg a dél-kínai Hainan szigetét, valamint a Paracel-szigetcsoportot, Taiping-szigetén (Itu Alba) tengeralattjáró bázist létesítettek. A második világháborút követő 1951-es San Francisco-i békeszerződés második fejezetében foglaltaknak megfelelően Japán minden jogát és követelését elvesztette a megszállt területek, így Formóza (Taiwan), a Paracel-szigetek, a Pescadores-szigetek, továbbá a Spratly-szigetek felett is.
A hidegháborús korszak után Japán újra érdeklődést mutatott a Dél-kínai-tengeren. Noha nem egyértelmű területi követelésben reprezentálva, ámde a japán tankhajók Japán olajkészleteinek mintegy 70%-át szállítják a Dél-kínai-tengeren keresztül. A japán tankerek elkerülhetnék a konfliktust, ha Indonézia körül hajóznának a Csendes-Óceánba, ez túlzottan költség-, és időigényes volna. Emellett Japán kelet-ázsiai befolyásának növelésére törekszik, annak pediglen mintegy lakmusz-tesztjét képezheti a Dél-kínai-tenger szigeteinek kérdésében mutatott hozzáállása. Az 1991-es öbölháborúban Tokyo a csekkfüzet-diplomáciánál többre nemigen vállalkozott, amiért anno heves kritikában részesült. Az amerikai-dél-koreai kapcsolatok szorosabbra fonásával Washington élénkebb szerepet várt Japántól a kelet-ázsiai térségben. Ahogy Japán aktív résztvevője az észak-koreai atomprogram ellenében folytatott tevékenységnek, Tokyo a 2000-es évek közepétől a Dél-kínai-tenger kérdésében is használni kezdte befolyását: Japánnak alapvető érdeke a Dél-kínai-tenger stabilitása, mivel az lényegében az egész délkelet-ázsiai régió stabilitását is magában foglalja, mely fontos felvevőpiacot jelent a japán termékek ill. szolgáltatások számára.
Végül pedig Japán aggódva figyeli Kína fokozatos térnyerését szerte Ázsiában, hiszen tisztában vannak az amerikai geopolitikus Nicolas Spykman híres szavaival: "ki kezében tartja tartja a Peremterületeket (Rimland), uralja Eurázsiát, ki uralja Eurázsiát, kezében tartja a világ sorsát". A japán-kínai ellentét leginkább a Taiwantól északkeletre lokalizálódó Senkaku-/avagy Diaoyu-szigetekben (尖閣諸島/钓鱼岛) manifesztálódott az elmúlt években, melyekre mindkét fél egyformán igényt tart. Beijing egyre agresszívabb fellépése (gondoljunk csak a 2010-es esetre, egy friss áttekintés a Senkaku-/Diaoyu-szigetkről, itt pedig egy további összefoglalás a témáról/ mi több ipades alkalmazás is született arra, hogyan védjük meg kínaiként a Diaoyu-szigeteket) arra engednek következtetni, hogy Kína további expanziós törekvésekkel is rendelkezhet, melyek fenyegethetik Japán érdekeit. (A legutóbbi konfliktusra 2012 júliusában került sor.)
Japán különböző fórumokon keresztül próbálta megoldást találni a Dél-kínai-tengeren zajló vitákra, azonban ezidáig egyik sem vezetett számottevő eredményre. Ilyen volt egy multilaterális kísérlet az ASEAN Regionális Fórumán (ARF) keresztül is. Jóllehet Japán elsősorban az amerikai-japán védelmi szövetségre támaszkodik, Tokyo az ARF-en keresztül is érdekeinek érvényesítésére törekszik. Ezen kívül Japán támogatja az évente Indonéziában megrendezett, a dél-kínai tengeri konfliktus megoldására törekvő szakmai műhelyeket is, 2004.július 2-án pedig Japán is csatlakozott az ASEAN Barátsági és Együttműködési Szerződéséhez

folyt.köv.

Joshua P. Rowan: U.S.-Japan Security Alliance, ASEAN, and the South Sea Dispute. Asian Survey. 45.évf. 3.sz.California, 2005. 414-436.p. 
Polonyi Péter: A szárnyait próbálgató kínai nacionalizmus. In: Vámos Péter (szerk.:): Polonyi Péter: Múlt a jövőben. Írások Kínáról. Bp., 2007. 292-300.p. 
http://paracelspratlyislands.blogspot.com 
http://www.globaltimes.cn/SPECIALCOVERAGE/SouthChinaSeaConflict.aspx 
http://www.economist.com/topics/south-china-sea
reuters
eastasiaforum 
rthk.hk
hkcna.hk
baidu
xinhua

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

Japán folklór vol. 7 - Baku, az álomfaló

A soron következő japán folklór epizód különös entitása, melyet megvizsgálunk nem más mint a baku (獏 / 貘), mely természetfölötti lény elsődleges tevékenysége az álmok, pontosabban a lidércálmok felfalása. A legenda szerint mikor az istenségek úgy nagyjából végeztek az állatok teremtésével, kimaradt némi massza, amiből összegyúrták a bakut, ami, nos, külsején is visszatükröződik. A korabeli ábrázolások alapján - igaz, erősen stilizáltan - bár némiképp emlékeztet a tapírra, a mai japán nyelvben pediglen baku kanjija (獏, kínaiban ) egyszerre vonatkozik az álomevő entitásra, illetve a tapír (Tapiridae) állatani elnevezése is. (És ezzel nincs egyedül, hisz gondoljunk csak a kirinre (麒麟), mely a mai japánban egyszerre jelent zsiráfot, valamint vonatkozik a kínai kiméra-szerű csodás patás állatra is, mely a közkedvelt sörünk címerén is szerepel.) Na de visszatérve a bakura, melynek alakja is a kínai folklórban gyökerezik, egyes nézetek szerint első említése a A hegyek és tengerek könyvében

サムライ言葉

"Szamuráj-go" (サムライ語), régies kifejezésformák a japánban, a tofugu blogról, némileg kiegészítve azt. 
ありがとう → かたじけない [忝い / 辱い] → köszönöm. Az írásjegyek megszégyenülést, sérelmet jelentenek, ezzel a terminussal korábban azt fejezték ki, hogy a rendkívüli előny miatt, amit kaptunk, szégyelljük magunkat, és meg vagyunk sértve, mivelhogy nem vagyunk méltóak a kapott jó cselekedetre (s elismerjük szégyenünket (恥  [はじ]) az on - 恩 (おん) kapása miatt. Ergo egy feudális harctéren a szamuráj, akit sértetlenül engedtek el a hatóságok, azt is mondhatta: かたじけない, ami kb. azt jelentette, hogy: "megszégyenültem, hogy elfogadom ezt az ont; nem helyénvaló, hogy ilyen megalázkodó helyzetbe kerüljek; sajnálom; alázatosan köszönöm". 
~でござる 「ある」「いる」 「です」の尊敬語 → aru, iru, desu tiszteleti formában/archaizáló formában 
mellékneveknél a しい végződés しゅう-ra változik régies formában, s csak a ございます forma követheti: 
楽しゅうございます → vidám 美しゅうございます → szép, gyönyörű 寂しゅうございます → magányos  悲しゅうございます → sz…

七夕节- 牛郎织女

Qī​xī​jié (七夕节), a "hetek éjjele" Kína (valamint Japán [Tanabata 七夕], Korea, Vietnam) legromantikusabb napja, mondhatni a "kelet-ázsiai Valentin nap"[olykor pusztán kínai Valentin napként nevezik, de mivel más kultúrákban is éppúgy fontos, kár lenne kisajátítani] a kínai kalendárium hetedik holdhónapjának hetedik napjára esik(mely idén augusztus 6-a), mikor az Altair és a Vega csillag a legmagasabban van az égen, melyhez egy több variánsban ismert szerelmi történet köthető:

történt, hogy a fiatal marhapásztor - Niú Láng (牛郎) szemet vetett a gyönyörűséges szövőlányra -Zhī Nǚ-re (织女), az Ég úrnőjének hetedik leányára, aki kiszökött a szúette Égből a Földre kikapcsolódás képen, és botor módon rögvest meg is házasodott Niú Láng-gal az Égi úrnő tudta, s beleegyezése nélkül. Hatalmas boldogságban, és meghitt harmóniában éltek, két gyerkőc is született, ám Xī Wáng Mŭ (西王母) ("Nyugati anyakirályné") rájött, hogy a tündérleány (és halhatatlan) Zhī Nǚ a halandó Niú…

Aokigahara

Mivel a Fuji környékére mentünk egy hétvégére, nem mulaszthattuk el az alkalmat, hogy tegyünk egy túrát Aokigaharában (青木ヶ原). Igen, a hírhedt Aokigaharában. A Jukai-nak (樹海), azaz fatengernek is nevezett, mintegy 35  négyzetkilométer kiterjedésű erdő az ország legmagasabb hegyének lábán fekszik, mely hegy kétségkívül a japán lélek és kultúra egyik legkarakterisztikusabb helyének számít.  Az erdő a japán popkultúrától kezdve a pszichológiai esettanulmányokon át rengeteg formában foglalkoztatja az embereket. Mindig is nagyon érdekelt a horror és a történelem összekapcsolódása, Aokigaharának viszont a jelennel való szoros kapcsolata miatt mégis valahogy különösen tragikusa miliője van, hiszen lehet hogy akár e percben valaki ott, a rengeteg közepén készül életének kioltására. Sokat olvastam korábban az erdőről, van pár érdekes nézet, illetve fejtegetés, hogy vajon miért is társultak a halállal kapcsolatos mitológia képzetek e vadonhoz, mi több, miért is lett Japán legkedveltebb desztinác…

ギャル文字

Nagy érdeklődéssel szoktam követni a különböző kínai online neológusok alapvetően cukiságban fogant nyelvtorzításait, vagy nyelvújításait, ahogy tetszik. Persze nem pusztán a kínaiban működik a dolog, nem is kell messzire menni, a japán gyaru közösség is megalkotta a maga sajátos online nyelvezetét (gyaru-moji, ギャル文字, vagy viccesebb elnevezésben 下手文字 - "béna írásjegyek) , mely a Taiwanból eredeztethető marslakónyelv példáját követi: a fiatal városi lánykák a 2000-es évek elejétől kezdődően, majd valahol 2005-ben a népszerűsége tetőfokán egyes kana karakterek helyett azokhoz hasonló, de nem egyező írásjegyeket/különböző egyéb karaktereket/más ábécékből kölcsönzött betűket, etc. használtak előszeretettel gondolataik esetlegesen hosszú műkörömmel való levéséséhez; így kerülhet a megszokott hiragana/katakana karakterek helyére man'yōgana, kínaiírásjegyek, cirill betűk, stb. Pár példa: 

禾ム→ 私
ネ申 → 神
木木 → 林
才(よчoぅ → おはよう / ぉレ£∋ぅ⊇〃±〃レヽма£→ おはようございます→ jó reggelt
尓o ヶ 毛 ω → ポケモン →…